Zabrze (Poland)

ZABRZE (2013.05.08 – 2013.05.13.)


The English reports about the project:

Students’ comments about Romanian meeting from Hungary:

 Eszter Géczi:

I really enjoyed our travel in Poland. People, place, programmes were lovely.
My host family was incredibly perfect. They didn’t speak English fluently, but we liked and understood each other very well. We had lots of fun together, I am thankful to them. I was happy about the Turkish girl, Sule, who was also staying at Karolina’s home. We have many happy and funny moments together: we were in the cinema, went shopping, watched a film, sang and so on…
We got many-many presents too. I hope I can host them one day, maybe soon!

I am glad that we have managed to have fun and study at the same time. I learnt some words in other languages, for example ’squirrel’ and ’heavy boots’ in Polish.
When we were ’working’ on the project I was amazed that everybody was singing together without shyness or hostility, we helped each other.

I liked visiting Auschwitz, Birkenau and Krakow. The museum was very interesting, oppressive and frightening. Krakow was beautiful! I loved the old buildings and cobblestone.  When I saw the big market, at first I thought it was a palace in the middle of the square…
It was good that we could taste traditional  dishes, I think it’s an important part of getting know about the culture of a country.

I am grateful to this project and this journey! I made lot of friends from foreign countries!

 Ádám Gergely:

First of all, thank you for this week that I could spend in Poland with a friendly family in Zabrze. When we arrived to the train station, the host families were there. They were waiting for me and Csongor. We lived in a very big house with the hosting family and Lucas (Greek man). The family were very helpful, and they expected us with a traditional polish food. In the first work day we presented the films with karaoke. In the afternoon we went to play bowl and pool. Next day, we visited Auschwitz, and Birkenau concentration camps. Third day we were in Krakow, we could buy souvenirs and take pictures. The last work day we were in the school, and we saw some films, and we had to do a poster of the film. In the afternoon, we started the karaoke part of the project and after that, we could eat barbecued sausages. At early night we had a party, from our music. In the last hour everybody started to say goodbye and some people cried about it. We tasted the Polish beer, chocolate and bubble tee. The end of trip, we travelled about 11 hours in a train, but at least we had fun.

 Csongor Medgyesi:

I really liked the program, because making new friends and exploring new countries will be useful in the future. We had a lot of fun and we learned some words/sentences in a different language and also we learned a new culture.

At the first day the Hungarian squad arrived to Poland after 8 hours of journey by train.

Michael and his family waited for us in the platform. They took me and Ádám to their house it was really great. After midnight a Greek man, Lukas arrived. In the first day we went to the school. The school was clean and colorful. The teams presented the films and they sang a song from it. We got the ‘Notting Hill’ for film and the song was ‘Aint no sunshine’. After that the teachers did a presentation from Auschwitz. Then we went home and we just had fun.

On the second day we went to Auschwitz. It was shocking I just saw the “prisoners” alive near me it was horrible. I don’t want to say more about it.

When we arrived we went to a shopping mall and then Michael’s mother took us home. At home we just chilled like at night.

On the third day we went to Krakow. It’s a beautiful city with many sights. After that we went to home and we listened to music.

Last day we were in the school too. We watched some films, mine was the ‘Dirty Dancing’. After that a women arrived and she showed some acting things. Then we sang some songs from the amazing Rolling Stones and a man made barbecue and some of the students threw a party, it was really great.

Next day we left Poland. But we spent a great time together. I hope we’ll meet again.

Magyar beszámolók a projektről


Diákok beszámolója a lengyel prjektről (Eszter G., Ádám G., Csongor M.)

Az angol nyelvű Comenius projekt legutóbbi találkozója Zabrze városában (Krakkótól kb. 100 km-re) egy kisebb, de annál jobban felszereltebb iskolában volt. Az iskola nagyon rendezetten, előre megszervezve intézte a programokat.

A program első munkanapján egy prezentációt adtunk elő a megadott filmekről (nekünk a Notting Hill volt). Ezt követően minden ország képviselői egy-egy dalt énekeltek, ami a filmben szerepelt. Ezután egy nagyobb csoport elment bowlingozni, és aki akart, még biliárdozhatott is.

A második napon Auschwitzba utaztunk. Ijesztő volt látni, hogy ilyen helyeken dolgoztak az emberek. A fő kapu fő motívuma az „Arbeit macht frei” volt, ami azt jelenti, hogy a munka szabaddá tesz. Rengeteg elhagyott holmit: bőröndöket, fésűket, edényeket, játék babákat és emberi hajat is láttunk. Auschwitz után Birkenauba utaztunk át. Itt, amíg a szem ellátott, tartott a koncentrációs tábor. Elképesztően nagy létesítmény.

Harmadnap Krakkóba furikáztak minket, itt vehettünk szuveníreket, jártunk templomokban, és láttuk a híres tűzokádó sárkány szobrát is. A hagyományos ételek nekünk, mint igazi magyar természetűek, mindent fűszeresen evőnek nem jöttek be, de finomak voltak. Számunkra furcsaság volt a céklaleves és a krumplinak kinéző tésztagolyócskák. Mindezek ellenére szerintünk egészen jó konyhájuk van.

Utolsó közös napunkon csoportokra osztottak minket – nemzetiségtől függetlenül-, és egy-egy filmet kellett megnéznünk, majd arról plakátot készíteni. Délután elkezdődtek a karaoke-programok és a grillezés.

Az utolsó órában saját zenékre buliztunk, majd jött a nagy búcsúzás. Rengetegen sírtak, kivéve a magyarok! Erős nemzet vagyunk!

Eljött az utazásnak a vonatozás része is… Reggel 10 órakor indultunk Zabrze városából, majd Katowicében egy órát szórakoztunk, ettünk, ittunk. Innen délben indult a vonatunk Budapestre. Majdnem 10 óra vidám utazás után szerencsésen megérkeztünk Budapestre. Itt ér véget a mi történetünk.

(Fotók megtekinthetők a fenti fényképre kattintva!)


6 nap Lengyelországban!

Egy kellemes októberi vasárnap reggel robogott ki a vonatunk a Keleti pályaudvarról Lengyelország dél-nyugati részére, a Sziléziában található Zabrze városába. Utunk valóban kényelmes volt, hiszen mind az öten egy fülkében ültünk egész utunk alatt és azt is csináltuk, amit akartunk. Márpedig mi filmet (is) akartunk nézni, mégpedig a Legényanyát.  Filmnézés közben többek között olyan városok, települések  mellett süvítettünk el, mint Göd, Vác, Nagymaros-Visegrád, Szob, Nove Zamky (azért is Érsekújvár), Bratislava (naná, hogy Pozsony), Kuty, Breclav, Hodomin, Bohumin, Zebrzydowice és végül 7 órás vonatozás, na meg egy kis ráadás késés miatt, begördültünk Katowicébe. Így aztán persze, hogy lekéstük az előre kinézett helyi járatot, ami a megbeszélt időre, elvitt volna bennünket célállomásunkra. Helyette, egy másik, szintén késésben levő vonattal, azért már sikerült is megérkeznünk késő délután Zabrze-be, ahol a fogadócsaládok és a lengyel koordinátor tündéri kislányával fáradtan, de annál lelkesebben vártak bennünket.

Zabrze, Szilézia ipari, kulturális és tudományos központja kb. 187.000 lakossal. Ha esetleg erről nem is, arról azért tudtunk, hogy van egy első osztályú helyi labdarugó  csapata, a KS Górnik, és játékosaik fehér-kék-piros színekben öregbítik a csapat hírnevét. A város volt már cseh, osztrák és porosz uralom alatt is, a két világháború között Hindenburgnak hívták, ettől eltekintve mindig jelenlegi nevére hallgatott.  Egyrészről azt mondhatnánk, hogy teljesen otthon éreztük magunkat a városban, hiszen ugyanolyan ragyogó idő – állítólag ilyenkor október környékén már szakadó eső fogadja a látogatókat –, divatházak, bevásárlóközpontok kényeztettek bennünket, mint itthon. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy egy gyorsan fejlődő, de igazi volt szocialista iparvárosban, pontosabban bányavárosban vagyunk, ahol azért még a szürke szín az úr. A város címerében egy fogaskerék is szerepel, ez megerősíti azt, hogy komoly a múlthoz való kötődés.

Hétfőn volt az első munkanapunk, a NASZA SZKOLA nevű alapítványi iskolában.  Az iskola méreteit, tanulói, oktatói gárdájának számát tekintve kicsinek mondható, ami viszont feltűnt, talán pontosan az előbbiek miatt, hogy mennyire nyugodt, barátságos légkör uralkodott, amit a sok színes fal, tárgy, faliújság csak erősített. A szépen feldíszített tornacsarnok megtisztelte a résztvevőket, a polgármester úr és az igazgatónő barátságos személye és szavai pedig csak tetézték ezt. A közelben található tradicionális lengyel étteremben ebédeltünk, ahol jobbunkon a vezérkarral beszélgethettünk, a balunkon pedig diákjaink keveredtek és építették nemzetközi kapcsolataikat.

Délután komoly dolgok következtek, a másnapi auschwitzi utazást készítették elő számunkra a szervezők. Fontos is volt ez nemcsak a diákoknak, hanem a tanárok számára is.  A II. világháborúról nem lehet eleget tudni, ezért is hallgattuk nem kevés kíváncsisággal és döbbenettel a lengyel koordinátor felkészült előadását. Megtudtuk, hogy a zene még a koncentrációs táborokban is szerephez jutott, sajnos negatív felütéssel. A valamilyen hangszeren játszani tudó elítéltekből zenekar jött létre, akik rabtársaiknak voltak kénytelen zenélni, miközben azok a tábor bejárata fölött lógó „Arbeit macht frei” cinikus mondat alatt áthaladtak. Erre a zenére kellett menetelniük, ha munkába indultak vagy éppen jöttek a rabok. A zenekar az SS tisztek szórakoztatására is szolgált. A zenészeknek dupla teher nehezedett a vállára, hiszen a napi munkából, robotból nem kaptak felmentést. Az előadás után a Schindler listája című film zenéjére kellett a résztvevőknek érzéseiket, gondolataikat valamilyen képi formában megjeleníteni, mindezte a város első számú természeti kincsével, a szénnel. A diákok igazán elmélyülten dolgoztak, és a munka befejeztével kiállították a terem végében a rajzokat a szervezők, ahol mindenki megnézhette a többiek művét is.

Másnap tehát elutaztunk Auschwitz-Birkenau Emlékhelyre, tábormúzeumba. A barakkok, fényképek, térképek, személyes tárgyak látványa mindenkit sokkolt, a látottakat profi idegenvezetőnk részletes történelmi előadása egészítette ki. Mindaz, amit aznap láttunk, tapasztaltunk, tanultunk egy életre elraktározódott mindannyiunkban.

A harmadik napon Krakkóba mentünk, ebbe a csodaszép lengyel városba. Verőfényes napfény fogadott bennünket a Visztula partján. A 18. századig Krakkó Lengyelország hivatalos fővárosa volt. A város közelében a Kárpátok északi nyúlványai kapaszkodnak a magasba, de maga a város sík területen fekszik. Mindössze a Wawel-domb emelkedik néhány tíz méterrel a Visztula fölé. Első utunk a Wawel-dombra vezetett, ahol a királyi palota, bástyák és a katedrális foglal helyet. A lengyel királyok és több híres lengyel temetkezési helye is itt van a katedrálisban. Álljon itt néhány név azok közül, akik itt nyugszanak: Nagy Kázmér, I. Ulászló, Hedvig, lengyel királyné: Jagelló Anna, Báthory István (igen, az erdélyi fejedelem 1533-1586), Sobieski János király, Tadesz Kosciuszko. Itt nyugszik Lech Kaczynski lengyel államfő is feleségével, akik 2010-ben szenvedtek repülőszerencsétlenséget.

Zsigmond-harangjára persze, hogy mi is rátettük bal tenyerünket és kívántunk valamit, amit persze senkinek sem árultunk el. És ha Krakkó, akkor találkoztunk a Wawel sárkányával is, mely a legenda szerint a Wawel-domb barlangjában élt. Mi természetesen az acélból készült sárkányt tudtuk csak lefényképezni, ami öt percenként tüzet okád ki a szájából.  Majd végre eljutottunk Krakkó legjellegzetesebb épületéhez, a főtéren található Posztócsarnokhoz, egy reneszánsz vásárcsarnokhoz. Itt kedvünkre nézelődhettünk, vásárolhattunk, gyönyörködhettünk a szebbnél-szebb bőrárukban, ajándéktárgyakban és borostyán ékszerekben. Nem is jöttünk el szuvenír nélkül! Nem volt nehéz magunk elé képzelni, milyen is lehetett itt az élet a XV. században, Krakkó virágkorában, amikor Keletről érkeztek a drágábbnál-drágább kelmék, szövetek, finom fűszerek. Európa egyik legpompásabb fővárosa rajzolódik ki a szemünk előtt!

A tér közepén áll Adam Mickiewicz, a romantikus lengyel költő emlékműve, ami a fiatalok kedvelt találkozóhelye. Mi és a nemzetközi nagycsapat is itt kaptunk kedvet a fényképezéshez. A főtéren van a híres felemás tornyú Mária templom is, ahova természetesen bementünk. Az épület kívülről egész egyszerű, belül annál gazdagabb freskó díszítéseivel, karcsú hajóival vívja ki a turisták elismerését.  Egyik tornyából óránként felhangzik az 1241-es tatártámadás emlékét őrző harsonaszóló. A tér abban is Velencére emlékeztetett, hogy galambok százai, sőt ezrei repdestek szüntelen a fejünk fölött.

Krakkóban járva nem feledhetjük a lengyelek kedvenc pápáját, II. János Pál pápát, aki Krakkóban tanult és tevékenykedett. Láttuk azt az ablakot is – ma fénykép jelöli személyét –, ahol híveinek tartotta a szentmisét, amikor Krakkóban tartózkodott. Természetesen a közkedvelt pápáról készült szobor előtt mi is készítettünk fényképeket.

A negyedik nap ismét munkával telt, a tanároknak munkamegbeszélés volt, a diákok filmekkel kapcsolatos feladatokat kaptak, például plakátokat készítettek.

Hadd álljon itt néhány elismerő szó a fogadócsaládokról, a lengyel koordinátorokról. Igazán vendégszerető családokat kaptak a diákjaink és a lengyel tanárkollégák is profizmusról tettek bizonyságot. Bizonyára felszedtünk magunkra néhány pluszkilót, hiszen a napi kétszeri elegáns éttermekben felszolgált lengyel ételspecialitásoknak, fenséges desszerteknek nem tudtunk nemet mondani.

Az utolsó nap is elérkezett és mi ismét vonatra kellett, hogy szálljunk. Azért a hazafelé jövet sem sikerült teljesen zökkenőmentesre. Ha Csongor nem szól, hogy Katowice és ezáltal nem jelzi, hogy le kellene már szállnunk, talán még mindig ott ülünk fenn a vonaton és csak mesélünk, mesélünk egymás szavába vágva izgatottan friss élményeinktől feldobva …

Nem a teljesség igényével íródott ez a beszámoló, de nem is ez volt a cél. Őszintén írjuk, mondjuk, hogy jó volt Lengyelországban lenni, jó volt a lengyelek vendégszeretetét élvezni néhány napig.  POZEGNANIE !

Szabadosné Karsay Gabriella